Mindannyiunk felelőssége, hogy felelősségre vonjuk egymást
- lovassandoruk
- febr. 13.
- 4 perc olvasás
Ez az írás minden férfinak szól, mert a nők ezt már alapból értik.
Álljunk már meg egy pillanatra, mielőtt megpróbálnánk magunkat középpontba helyezni egy olyan beszélgetésben, amely nem rólad szól mint egyénről, hanem rólunk, férfiakról mint csoportról. És arról az elnyomó rendszerről, amelyben a nőknek minden egyes nap meg kell próbálniuk eligazodni.
A nők tudják, hogy nem minden férfi bántalmazó — de túl sokan azok vagyunk. Az EU-GBV felmérés szerint Magyarországon a párkapcsolatban élt nők 28%-a tapasztalt élete során fizikai erőszakot vagy fenyegetést a partnerétől, és 52%-uk élt át pszichológiai bántalmazást.
Mindannyian felelősek vagyunk — amíg vannak köztünk elkövetők
Még ha te férfiként közvetlenül nem is bántalmazol vagy ártasz nőknek, akkor is haszonélvezője vagy a patriarchális rendszernek. Már annyi is elég, hogy ne bántalmazd a nőket — ami azért nem túl magas mérce, igaz? — a „becsületes férfi” címke megkapásához. Egy olyan státusz eléréséhez, amely erkölcsi tőkével, társadalmi bizalommal és jó hírnévvel jár — mindezt anélkül, hogy megkérdőjeleznéd azokat a struktúrákat, amelyek a nőket veszélyben tartják. Átugrod ezt az alacsony lécet, és élvezed az előnyöket anélkül, hogy bármit tennél. Pedig az elnyomással szembeni hallgatásod és tétlenséged nem semleges — fenntartja a rendszert.
Van egy jelentős, passzív előnye annak, ha valakit „becsületes férfinek” tartanak: lehetővé teszi számunkra, hogy kivonjuk magunkat a szexizmus elleni fellépés felelősségétől, miközben továbbra is élvezzük egy minket védő és előnyben részesítő rendszer privilégiumait. „Becsületes férfinek” lenni egy patriarchális világban önmagában is a kiváltság egyik formája.
A nők nem szó szerint minden egyes férfit vádolnak erőszakkal. A férfiakat előnyben részesítő rendszerről beszélnek — és az általa okozott károkról. A nők nagyon is jól tudják, hogy nem minden férfi erőszaktevő vagy bántalmazó. A „nem minden férfi” reakció vakvágányra tereli a beszélgetést. A fókuszt a rendszerszintű ártalomról visszavezeti a férfiak érzéseire. A te érzéseidre. Pedig ez a beszélgetés nem erről szól.
Mit is várunk egyáltalán attól, hogy kijelentjük: mi nem olyanok vagyunk, mint a bántalmazók? Egy nyalókát? Tapsot? Oklevelet? A „nem minden férfi” kijelentéssel kibújsz a felelősség alól, miközben megerősíted azt a rendszert, amelyet a nők kritizálni próbálnak.
Ha az első ösztönöd az, hogy kibújj a felelősség alól ahelyett, hogy elismernéd a nők valóságát, akkor te is a probléma része vagy. Amikor megszakítasz egy beszélgetést a nőgyűlöletről, a nemi erőszakról vagy a szexizmusról csak azért, hogy hangsúlyozd, te „nem vagy olyan”, elhallgattatod a megszólalni próbáló nőket. A fókuszt a nők valóságáról a saját érzéseidre helyezed. Ez amúgy baromi nagy szegénységi bizonyítvány — mert azt mutatja, hogy a saját sértett érzéseid, a magadról alkotott képed / mások rólad alkotott képe fontosabb számodra, mint a nők biztonsága. Szégyellhetjük magunkat.
A „nem minden férfi” ellenérv nem állja meg a helyét
Minden férfi a patriarchális rendszerben nő fel, és mindannyian profitálunk belőle. A nem nem csupán biológia vagy szerepek kérdése — hanem hierarchia. Biztos vagyok benne, hogy ki tudod találni, ki ül ennek a hierarchiának a tetején, és ki kerül az aljára. Még ha a patriarchátus bizonyos módon árt is a férfiaknak, az előnyök meghaladják a károkat. Gyerekkorunktól kezdve arra nevelnek minket, hogy nekünk úgy alapból járnak bizonyos dolgok. Gyakran olyan finoman, hogy észre sem vesszük. Ez mindenütt jelen van. Minden férfi legalább passzívan bűnrészes a patriarchátusban. Csak nem látjuk. Azért, mert ignoránsak vagyunk, vagy azért, mert tudatosan döntöttünk úgy, hogy félrenézünk.
A kiváltság egyik sajátossága, hogy belülről nézve általában láthatatlan. De itt egy mókás társadalmi kísérlet, ha első kézből szeretnéd megtapasztalni, milyen érzés a kiváltság elvesztése. Ha heteroszexuális fehér férfi vagy, a hangod eleve aránytalan súllyal bír. Nagyobb eséllyel hallgatnak meg, vesznek komolyan, és szavaznak neked bizalmat. Persze ezt valószínűleg észre sem veszed ezt — mert így működik a kiváltság. Most próbálj meg előbújni meleg férfiként. És figyeld meg, milyen gyorsan tűnik el ezeknek a kiváltságoknak egy része.
Hogy egyértelmű legyen: nem állítom párhuzamba a meleg férfiak küzdelmeit a nők tapasztalataival. Soha nem éltem nőként, így csak együttérezni tudok velük, és értelmileg tudom felfogni a tapasztalataikat. De a saját életemben ez áll a legközelebb ahhoz, hogy megértsem, milyen érzés kiváltságot elveszíteni — vagy másfajta kiváltságokkal élni —, és látni, hogyan navigálnak ezekben a jogfosztott és elnyomó valóságokban a nők és más marginalizált csoportok.
De térjünk vissza ahhoz, miért nem állja meg a helyét a „nem minden férfi”. A bántalmazások nem elszigetelten történnek, és ritkán maradnak meg „enyhe” formájukban. A zaklatás, bántalmazás vagy erőszak a mindennapi apró viselkedésekből erednek és táplálkoznak: amikor félbeszakítjuk a nőket, amikor alapvető tisztességért dicséretet várunk, amikor átlépjük a nők határait, vagy amikor nőgyűlölő vicceken nevetünk. Minden egyes ilyen tett erősíti azt a kultúrát, amely nagyobb ártalmakat tesz lehetővé. Normalizálja a kisebb határátlépéseket és agressziókat, aminek köszönhetően idővel a nagyobbak már fel sem fognak tűnni. Ezért kénytelenek a nők feltételezni, hogy minden férfi potenciális veszélyforrás lehet. Függetlenül attól, hogy egy férfi valóban ártalmas-e, biztonságosabb ezt feltételezni — nőként az életed múlhat ezen.
A „jó szándék” nem törli el a következményeket. Még ha tudatosan nem is akarsz ártani a nőknek, az „ártatlan” megjegyzések, szexista viccek, az, hogy levegőnek néznek, olyan nőket érnek, akik már eleve folyamatos zaklatással és erőszakkal élnek együtt. A nők számára a nem szándékos ártalom is szándékosnak tűnhet.
Valljuk be: a legtöbbünk elkerüli a valódi munkát. „Becsületes férfinek” lenni nem azt jelenti, hogy kijelented, te különb vagy — hanem azt, hogy közbelépsz, amikor a barátaid tiszteletlenek vagy zaklatók, nem mentegeted a szexista vicceket, megkérdőjelezed, hogy neked alanyi jogon több jár, és felerősíted a nők hangját a sajátod helyett. Ha arra pazarlod az energiádat, hogy a „nem minden férfi” mondattal védd magad, akkor kibújsz a felelősség alól. Ha valóban a „becsületes férfiak” közé tartoznál, ezt nem kellene kinyilatkoztatnod. A tetteid hangosabban beszélnének. Nap mint nap megmutatnád.
A „nem minden férfi” tényszerűen és statisztikailag igaz lehet, de haszontalan, védekező és céltévesztett. Nem vet véget a szexizmusnak, és nem állítja le a bántalmazást. Nem gyógyítja be se a testi, se a lelki sebeket. Elhallgattatja a nőket, és újra a férfiakat helyezi a középpontba.
Amíg mentegetjük magunkat, lehetővé tesszük vagy figyelmen kívül hagyjuk az erőszakot, addig ez mindannyiunk felelőssége.
Források
“The Problem with ‘Not All Men’” – Medium
“Not All Men: Patriarchy & Misogyny” – The Gazelle
“Yes, Actually, It Is All Men” – Everyday Feminism
Gender-Based Violence Statistics – Hungary – European Institute for Gender Equality (EIGE)
Hozzászólások