Rejtett küzdelem: Miért kell beszélnünk a férfiakról és az evészavarokról?

Amikor evészavarokról esik szó, a legtöbbünknek valószínűleg egy fiatal, fehér, csontsovány lány képe ugrik be, aki anorexiával küzd. Ez a sztereotípia annak ellenére tartja magát, hogy nem is az anorexia a leggyakoribb evészavar – hanem a falászavar –, és az evészavarok bárkinél kialakulhatnak, függetlenül származástól, nemtől, kortól, iskolázottságtól vagy anyagi háttértől. A valóság az, hogy a férfiak is küzdenek evészavarokkal.

A Nemzeti Evészavar Szövetség (NEDA) adatai szerint az evészavarral küzdők akár 25%-a férfi. Ez világszerte férfiak és fiúk millióit jelenti. Ez a szám azonban a valóságban még magasabb is lehet, mivel a férfiak ritkábban kérnek segítséget, és gyakrabban kapnak téves diagnózist. Egyszerűen nem jelennek meg kellő súllyal a statisztikákban.

Társadalmi elvárások és a maszkulinitás csapdája

A férfiak alacsony reprezentáltságának egyik oka az evészavarokat és a férfiasságot övező mély stigma. Mivel ezekre gyakran „női problémaként” tekintenek, a férfiak nehezen nyílnak meg a küzdelmeikről. Férfiként félhetsz attól, hogy gyengének, férfiatlannak vagy nőiesnek tűnsz, ha megnyílsz – így sokan nagyobb valószínűséggel inkább a csendes szenvedést választod.

A férfiassággal kapcsolatos társadalmi elvárások jelentős szerepet játszanak ebben. A férfiaktól elvárják, hogy erősek, szívósak és érzelmileg rugalmasak legyenek, ami kevés teret hagy a sebezhetőségnek. Míg a nők gyakrabban kapnak társadalmi támogatást, a férfiak sokszor gúnnyal, hitetlenséggel vagy elutasítással találkoznak. Alapvetően, ha férfi vagy, ez az elvárás irányodban: „legyél kemény” vagy „viselkedj férfiként” – bármit is jelentsen ez valójában.

Nőkre szabott diagnosztikai rendszer

A kutatások és az evészavarok kezelése történelmileg a nőkre összpontosítottak, ami a figyelem és a kifejezetten férfiakra szabott erőforrások hiányához vezetett. Ez a szakadék veszélyes ördögi kört hoz létre:

• Hiányos állapotfelmérések: A legtöbb diagnosztikai eszközt nőkre fejlesztették ki. Emiatt nem biztos, hogy pontosan felismerik a tünetek férfiakra jellemző megjelenési formáit.

• A BMI korlátai: A BMI-határértékekre való hagyatkozás gyakran figyelmen kívül hagyja azokat a férfiakat, akik súlyos tüneteket mutatnak, de nem felelnek meg az „alacsony BMI” kritériumának. A férfiak és nők testfelépítése eltérő, és azok a táblázatok, amelyek nem veszik figyelembe a nemet, a kort vagy a magasságot, torzíthatják az eredményeket.

• Biológiai elfogultság: Egyes diagnosztikai kritériumok a női reprodukciós ciklusra fókuszálnak (például a menstruáció elmaradására), ami értelemszerűen hiányzik a férfiaknál.

• Szakemberhiány: Egész Európában drasztikusan kevés a férfi terapeuta. Még nehezebb olyan férfi szakembert találni, akinek van személyes tapasztalata az evészavarok terén, és erről nyíltan, a szakmai munkája részeként is mer beszélni. Ez a hiány rendszerszintű akadályt gördít a gyógyulni vágyó férfiak elé, mivel a megélt tapasztalat hitelessége szinte teljesen hiányzik az európai ellátórendszerekből.

A reprezentáció hiánya miatt férfiként könnyen kívülállónak érezheted magad. Bár én személy szerint női terapeutát választottam a felépülésem során, tudom, hogy sok férfi számára a gyógyulás elérhetetlennek és még szégyenteljesebbnek tűnik, ha belépnek egy szobába, ahol senki sem hasonlít rájuk. A reprezentáció számít, még akkor is, ha az egyéni preferenciák eltérőek.

Média sztereotípiák és belső gátak

A média különösen rossz munkát végez az evészavarok hiteles bemutatása terén. A csontsovány alakok romantizálásával háttérbe szorítanak mindenkit, aki nagyobb testben él, vagy bármelyik férfit, aki nem illik bele ebbe a sablonba. Gyakran olvashatunk arról, hogy az ’anorexia és a bulimia a leggyakoribb evészavarok’, ami nemcsak hogy pontatlan (az evészavarral élők nagyjából fele falászavarral küzd), de érvényteleníti azokat az embereket, akik a falászavar, az ARFID, a PICA vagy az OSFED tüneteit mutatják. Léteznek a jelenlegi diagnosztikai kézikönyvek által hivatalosan még nem elismert tünetegyüttesek is, mint például az orthorexia.

Amikor én küzdöttem evészavarokkal, alig volt olyan férfi hang az interneten, aki nyíltan beszélt volna a tapasztalatairól. A saját környezetemben sem hallottam soha más férfiról, akinek evészavara lett volna. Emiatt könnyebb volt elbagatellizálni a saját problémáimat, és nehezebben vettem fontolóra még csak a lehetőségét is annak, hogy evészavarom lenne. A „fitnesz” álarca

A férfiak testképzavaraira gyakran elintézzük egy legyintéssel, mondván hogy az csak „hiúság”. Ez nagy hiba, mert sok férfi érez kényszert, hogy megfeleljen egy szálkás, izmos ideálnak, amit a férfiasság jeleként fognak fel. És a férfi testideál az elmúlt évtizedekben egyre irreálisabbá és elérhetetlenebbé vált.

Itt válik a dolog veszélyessé: egy férfinél sokkal kisebb eséllyel avatkozik be a környezete, ha minden idejét az edzőteremben tölti. Ezt hajlamosak vagyunk „elhivatottságnak” látni, és dicsérjük az illetőt, amiért „fitt marad”. Azt feltételezzük, hogy a „fittség” és az egészség ugyanaz, pedig ez nem feltétlenül igaz. Egy férfi edzőtermi függősége gyakran egy olyan mélyebb probléma jelzője, amely felett mindenki – még az egészségügyi szakemberek is – elsiklik.

Ha férfi vagy, és ez a szöveg kényelmetlenül érint vagy ismerősnek tűnik számodra, tudd: nem vagy gyenge és nem vallottál kudarcot. Valós problémával küzdesz, és megérdemled a támogatást.

Három ingyenes próba alkalmat kínálok, hogy nyomás, ítélkezés és elköteleződés nélkül járhassuk körbe, min mész most keresztül. A kapcsolatfelvétel nem jelenti azt, hogy már mindent tisztán kell látnod – csak annyit jelent, hogy készen állsz elkezdeni a beszélgetést. 

Források:

1. Beat Eating Disorders (2025). UK Statistics for Journalists: Prevalence and Gender Split. 

2. NHS England Digital (2024). Health Survey for England: Eating Disorders Supplement.

3. National Eating Disorders Association (NEDA, 2025). Eating Disorders in Men and Boys Research Suite.

4. Galmiche et al. (2019, Updated 2024). Prevalence of eating disorders over the 2000–2018 period: A systematic literature review. American Journal of Clinical Nutrition.

5. Mitchison et al. (2020/2024). The Emergence of (Male) Eating Disorders as a Clinical Entity. Journal of Eating Disorders.